Nemzet és Haza - A fogorvosblog megújult!

A nemzet te vagy! Nem egy párt, vagy egy mozgalom.

2012. okt. 03.

Érzed az egyensúlyt?

Egymás mellé állítunk két fiatal csoportot.

 

Az egyik az általunk oly annyira nagyrabecsült és tisztelt Ercsi Harcosok Klubja, a másik pedig az alábbi videón majd látható jelentéktelen fehérjehalmazok.

Előre is elnézést kérünk az Ercsi Harcosok Klubjától, az összhasonlítást nem sértésnek szánjuk. Viszont tudjuk, ha fordított esetben minket hasonlítanának össze ilyen jelentéktelen fehérjehalmazokkal, akkor pici sértettség lenne bennünk.

No dehát amíg ők az Iphone 5 -öt várják ...... (videó)

Érdemes megnézni a tisztánlátás végett.

Egy csöves nem lesz menő az iPhone-tól

Addig az ercsi hacosok ......

Idézetek a facebook-ról.

 

"7-0. (ez az esti eredmény. Szerk.)Toldi u.......mászás közben...De.Valamit megtudtunk, megértettünk.Ugye, ilyenkor vagy hajnalra eltünnek az utcákról.(vajon miért?:-) ) Ugyanakkor a betöréseket előbbre hozták, már 21től támadnak..12-én Gyuri bácsihoz is 21.30 körül mentek be, a kinizsi pályan keresztül, és még 2 szomszéd telken átmenve..Figyeljetek! Ha bármi gyanúsat láttok, vagy idegen van nálatok:nincs irgalom, nincs kegyelem! Folytatjuk tovább."A pajzsodon térj vissza,vagy azon hozzanak."Szép és nyugodalmast éjt mindenki
nek! Dobunk egy caffét:-),osztódunk, és folyt.köv.-Tyler"
 
"Bár még csak 1 hónapja tesszük amit teszünk, sokan felvetik a kérdést,miért? Részemről a válasz a mindennapokban van.Mikor mesélik, hogy ide vagy oda betörtek, elvittek ezt vagy azt.Vagy ha éppen az előttem álló nyugdíjas a vásárláskor az utolsó pár ezer forintjával fizet, és tudom, hogy ő is áldozat lehet. Kirabolhatják,ellophatják azt a keveset, ami még maradt neki. Férgek. Ez a lelkem lenyomata. Ilyenkor nem érzek mást, mint a mindent pusztító dühöt ellenük. Nincs lelkiismeret, nincs megbánás. Semmi nincs, csak az istenadta magyar harag.Nehéz,macska-egér játékot játszani közben a rendőrökkel/polgárőrökkel. Ahelyett,hogy segítenénk egymás munkáját. Nem adjuk fel,ERCSIBEN REND LESZ! Egy élhetőbb ercsit akarunk.Egy kisvárost, ami példát és utat mutat más településeknek.Idáig 6 betörést akadályoztunk meg,vagy volt tettenérés.Egyértelmű, hogy nem mérlegeltünk,önbíráskodtunk. Azt kapták,amit megérdemeltek, vállaljuk.Jól esik a sok felajánlás, pénzgyűjtés,stb. Ezeket nem fogadhatjuk el.Sem morális okokból, sem azért, hogy anonimitásunk megmaradjon. Ellenben, mint írtam, szervezni fogunk egy étel, ital, használati cikkel gyűjtését, rászoruló MAGYAR családoknak,időseknek. Nekik nem jár annyi segély...Kis idő kell,hogy kidolgozzuk, hogy történjen,hogy megmaradjunk a háttérben. Hamarosan itt a tél, szükségben sokan szenvednek hiányt,segíteni kell rajtuk! Megérkeztem edzésre, vár a ketrec. Áldott, szép napot mindenkinek!"
 
Aki nem hiszi, az járjon utána ..... Nem kötelességünk semmit sem bizonyítani, ahogy az ercsi harcosoknak sem. A tények a cselekedeteik magunkért beszélnek. Viszont kötelességünk tenni a közösségünkért! Ami erőnkből telik. Mert a nemzet te vagy, aki olvasol, meg akivel esetleg ezt a cikket megosztod. Amíg nem teszel semmit sem, addig a társadalom tagja vagy, nem a nemzethez tartozol. Eldöntheted tartozni akarsz valahová, vagy csatlakozol a nemzethez!
 

40%-on a Jobbik a fiatalok körében: Vona Gábor a HírTV vendége volt (katt. ide a videóért!) Hát ne együnk már meg mindent! Vagyis mindenki maga dönti el milyen faszt nyel.

Vona Gábor állításai pedig nem azt tükrözik, amit mi az utcán látunk. A szavazat egy dolog, viszont egy nemzetet a cselekedetei teszik naggyá. Nem a "megfelelő" helyre húzott X -ek. A "nemzet" önvédelmi reakciók helyett, azon nyavalyog, hogy lefagy a kuruc a sok Flash bannertől, hogy nem közvetitik a választási regisztrációról szóló vitát a tévében. Ezek cselekvőlépes fiatal férfiak, és nők. A Parlamentben pedig nem a nemzet sorsáról döntenek már. Egy EU komform diktatúra bevezetésén munkálkodnak. Negyvenhét radikális nemzeti érzelmű képviselő kevés, hogy fordítson a dolgon menetén. A 2014 -es győzelemi viziók messze vannak, a 2018-as ábrándok még messzebb. Addig magyarokat rabolnak ki,ölnek meg. Ha nem is váltjuk meg a világot, de egy oldalról enyhítünk a nyomáson. Reményt, némi nyugalmat adunk a honfitársainknak. Mi is hasolnó tevékenységet folytatunk, mint az ercsi harcosok. Erről egyik bajtársunk, (sok egyéb elgondolkodtató dolog mellett) bővebben itt (katt. ide.) írt milyen tevékenységet is végzünk.

Érzed az egyensúlyt? Nem gond ha nem, mert mi sem.

 

Nemzet és Haza

 

2012. okt. 02.

 

Nem a kell a a hivatásos rettegők szájába szavakat adni - avagy nemzeti öntudat fehérben

 

"A faj érdeke előbbre való" - erősödik az orosz szélsőjobb.
Nemrégiben sosem látott volumenű elégedetlenségi hullámhoz vezetett egy orosz focidrukker ázsiai bevándorlók általi meggyilkolása és az ügy bizonytalan hatósági kezelése. Oroszországi liberális "jogvédők" szerint az állam sokáig táplálta a rasszizmust, hogy erősítse a nemzeti összetartást a Szovjetunió széthullása után, de ma már nem tud és igazából nem is akar mit kezdeni az elszabadult idegenellenes indulatokkal.
 
"Mindig is hazafi voltam. Azt gondolom, hogy a faj érdeke előbbre való, mint a kormány érdeke" - mondta a 23 éves orosz fiatalember, Jevgenyij Valjajev, az egyik nagy orosz radikális nacionalista csoport, a Russzkij Obraz vezetője. "Szerintünk a kormánynak a faj érdekében kell dolgoznia, és ahhoz, hogy a most megindult görgeteg lecsillapodjon, az embereknek látniuk kell, hogy a tüntetésük meghallgatásra talált."
 
Valjajev azután nyilatkozott a brit Guardian riporterének, hogy több radikális tüntetés söpört végig Moszkván. A Manyezsnaja téren tartott megmozdulás alatt két közép-ázsiai bevándorló elhalálozott, legalább húsz másik színesbőrű járókelőt pedig szép szó helyett pofonokkal próbáltak hazafelé irányítani, mivel valamilyen, az országban nem szívesen látott etnikai kisebbséghez tartoztak. A mintegy ötezer patriótára végül rárontottak a rohamrendőrök is, csatatérré változtatva Moszkva központját.
 
Két nappal később egy újabb tüntetésen a kivezényelt rohamrendőrök ezer embert tartóztattak le, hogy megelőzzék az orosz fiatalok és a bevándorlók közötti utcai háború kitörését. Az orosz hazafiak mindkét tüntetésen azt skandálták, hogy "Oroszország az oroszoké", amivel az iszlám vallású bevándorlók nem feltétlenül értenek egyet és a külföldi lapok képeinek tanúsága szerint a helyszínt végül mindkét alkalommal péppé vert ázsiaiak, valamint vérző orrú orosz fiatalok hagyták el.
 
Moszkvában a Guardian szerint a Szovjetunió bukása óta nem voltak olyan volumenű etnikai alapú zavargások, mint manapság. Az évek óta lappangó idegenellenes indulatok elemi erővel törtek ki a felháborodott fiatalokból. A radikálisok elmondták, hogy a közép-ázsiai és kaukázusi országok, főként muzulmán vallású bevándorlói által elkövetett bűncselekmények váltották ki az erőszakot.
 
Egy orosz patrióta meggyilkolásának hullámai
 
A felháborodás hullámait az váltotta ki, hogy Moszkvában lelőtték a Szpartak Moszkva focicsapat egyik szurkolóját, a 28 éves Jegor Szviridovot. Az orosz fiatalember a Szpartak nem hivatalos szurkolói klubjának, a Fratriának a tagja volt, egy észak-kaukázusi bevándorlókból álló bandával került összetűzésbe, majd a gyanú szerint az egyik bevándorló verekedés közben agyonlőtte. A gyilkosság után a szurkolói klub tagjai több radikális nacionalista szervezettel együtt kezdtek tüntetéseket szervezni, a Ria Novosztyi orosz hírügynökség beszámolója szerint azért, mert a rendőrség nem tett meg mindent a gyilkosság kivizsgálása és a teljeskörű igazságszolgáltatás érdekében.
 
A szurkolói klub beijedt vezetése utólag igyekezett elzárkózni a zavargásoktól, a demonstráció szervezésében segédkező nemzetiszocialista vezető, Jevgenyij Valjajev azonban nem kertelt: "[A meggyilkolt Szviridov] fociszurkoló volt, és orosz. Fel sem merült, hogy nem állunk ki érte" - mondta. "Ez nem egy haláleset, ez a feszültség évek óta gyülemlik. A tüntetés a kisebbségi banditák ellen szólt" - tette hozzá.
 
"A Moszkvába özönlő nem szláv bevándorlók nemcsak a Szpartak ultráinak a szemét szúrják, az egész moszkvai fiatalságnak és más városok fiataljainak sem tetszenek" - derített fényt a valódi okokra Ivan Kuznyecov, az Össz-oroszországi Futballrajongók Szövetségének szóvivője is. Az orosz fiataloknak főleg azokkal az erőszakos színesbőrű férfiakkal van problémájuk, akik Csecsenföldről, Dagesztánból és a többi olyan határ menti muzulmán többségű orosz tagköztársaságból jönnek, amelyek ugyan az Orosz Föderáció részei, de kulturálisan nem integrálódtak. Az ilyen kisebbségiekre már a gyerekek is ellenszenvvel néznek. "Azok az iskolás gyerekek és egyetemisták, akik a barátnőiket féltik, rendszeresen ütköznek meg az agresszív kaukázusi fiatalokkal" - mondta Kuznyecov a Guardiannak.
 
A zavargások után Dimitrij Medvegyev ugyan közölte, hogy a zavargókat bíróság elé állítják, végül mégis 24 órán belül elengedték az összes tüntetőt, akit a helyszínen tartóztattak le a rendőrök. A Ria Novosztyi szerint később négy patrióta oroszt tartóztattak le és gyanúsítottak meg zavargással és gyilkossággal, de Dimitrij Medvegyev az erőszak kirobbanásáért nem őket, hanem a meggyilkolt Szviridov ügyében eljáró nyomozókat tette felelőssé, mert elengedték a kaukázusi gyanúsítottakat. Medvegyev az ügyet azzal zárta le a maga részéről, hogy felszólította a rendőrséget és az ügyészséget, hogy tegyenek meg mindent Szviridov gyilkosainak kézre kerítéséért.
 
Bár az ehhez hasonló tömegdemonstrációra régóta nem volt példa, az etnikai feszültség az elmúlt években is jelen volt Oroszországban - derül ki az orosz Szova elemzőközpont adataiból. A világon mindenütt megtalálható "rasszizmussal, idegengyűlölettel és szélsőségesekkel" foglalkozó bevándorlóbarát lobbi helyi fiókja szerint 2009-ben legalább 60 embert likvidáltak és 306 színesbőrű személyt sebesítettek meg akcióik során az orosz radikális nemzetiek. Egy másik hasonszőrű intézet, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által támogatott Kelet-európai Megfigyelő Központ 80 halottról és 411 sérültről tud, a kivégzettek többsége közép-ázsiai, a Kaukázusból származó vagy afrikai bevándorló, a támadók pedig a dühös orosz hazafiak.
 
Orosz bőrfejűek szétkergetnek egy antirasszista punkkoncertet
 
 
A focidrukkerek között a faji öntudat olyan mértékben van jelen, hogy az már a 2018-ban Oroszországban rendezendő labdarúgó-világbajnokságon is gondot okozhat a színesbőrűeknek. Rafal Pankowski, a Kelet-Európai Megfigyelő Központ igazgatója szerint az orosz labdarúgó-szövetség és az orosz hatóságokat egyáltalán nem zavarják rasszista megnyilvánulások: "A náci szlogenek teljesen megszokottak az orosz stadionokban, a meccseket gyakran félbeszakítják a fekete játékosokra szórt rasszista szidalmak" - panaszkodott a Guardiannak. Nemrég a Bajnokok Ligája egyik meccse is botrányba fulladt, mert a Szpartak Moszkva szurkolói úgynevezett "majomrigmusokkal" tették nevetségessé az Olympique Marseille csapatának egyik néger játékosát.
 
"A moszkvai utcákat rasszista graffitik borítják, a nagyobb könyvesboltok pedig mindenhol árulnak rasszista irodalmat" - szörnyülködött Pankowski, akinek bántára az orosz hatóságok rendre figyelmen kívül hagyják a dolgot.
Az igazgató szerint Moszkvában ezért magas a "gyűlölet-bűncselekmények" száma. Egy angol nyelvű moszkvai keresztény gyülekezet 2009-es felmérése szerint a városban élő négerek közel 60 százaléka érezte már saját bőrén, illetve csontján is tapasztalta, hogy nem szívesen látják őket és legalább 80 százalékukkal közölték ugyanezt szóban is. Egy a BBC által megszólaltatott, a moszkvai téren meglehetősen érdekes látványt nyújtó nigériai feketét például többször hátba szúrtak, egy másik négert pedig megpróbáltak "megskalpolni" az orosz bőrfejű fiatalok.
 
Dühös fiatalság
 
A színesbőrűek jogaiért aggódók panaszai ellenére, az orosz hatóságok azért több kísérletet mégis tettek az elmúlt években a faji önvédelmi reflexek letörésére. Galina Kozevnyikova, a Szova intézet igazgatóhelyettese egy tanulmányában azt írta, hogy a "rasszista bűncselekmények" magas száma 2009 őszén az előző évi felére csökkent, kétségtelenül a moszkvai hatóságok tevékenységének eredményeképpen. "[2009] őszén született a legtöbb elmarasztaló ítélet nacionalista radikálisok ellen szinte minden elképzelhető típusú ügyben" - írja Kozevnyikova. A bíróságok számos nemzetiszocialista fiatalt ítéltek el idegenellenes akcióik miatt.
 
Az igazságszolgáltatásnak azonban néhány komolyabb akadállyal is szembe kell néznie. A dühös orosz fiatalok közül sok még nincs 18 éves. Az elmúlt két év nagyobb visszhangot kapó ügyei közül több olyan is volt, ahol a bíróság nem szabott ki életfogytig tartó börtönbüntetést a perbe fogottak fiatal életkora miatt. A BBC szerint a 18 éven aluli elkövetőket az orosz törvények szerint maximum 9 év börtönre lehet ítélni.
 
2009 szeptemberében tíz orosz nacionalista fiatal, köztük egy 17 éves lány kapott 8 és 10 év közötti börtönbüntetést, amiért eltettek láb alól egy 18 éves kirgizt, valamint további kínai, kirgiz és üzbég bevándorlókat próbáltak jobb belátásra és hazatérésre kényszeríteni Moszkva utcáiról. Egy évvel korábban egy másik szkinhed csoport tagjait 18 külföldi likvidálásáért ítélték el, nemrég pedig a Fehér Farkasok nevű csoport tagjai kerültek börtönbe. Ez a fehér fajvédő csapat szintén jórészt fiatalokból állt, a bíróság szerint legalább 11 emberrel végeztek, és több más akciót is végrehajtottak, amelyekről videókat is feltöltöttek az internetre. A rajtaütések motívuma szintén az volt, hogy az áldozatok nem a fehér rasszhoz tartozó bevándorlók voltak, vagy akcentussal beszélték az orosz nyelvet - írta róluk akkor a BBC.
 
Az fiatal orosz patrióták elítélése nemcsak fiatal koruk miatt nehéz, hanem a társaik által végrehajtott megtorlóakciók miatt is, amelyek komolyságát mutatja, hogy az állami gépezet tagjait is elérheti, illetve el is éri. A Fehér Farkasokat elítélő bírót, Eduard Csuvasovot feltehetően egy profi bérgyilkos lőtte le a saját háza előtt, egy héttel azután, hogy egy másik hasonló ügyben is kemény ítéletet hozott.
2009-ben Sztanyiszlav Markelov szkinhedügyekkel foglalkozó ügyvédet is agyonlőtték megtorlásként Moszkvában, 2004-ben pedig egy szélsőjobboldali csoportokkal foglalkozó szakértőt vadásztak le - sorolja a BBC. A tárgyalások alatt a nemzetiszocialisták többször figyelmeztettek, hogy tovább folytatják a hatóságok elleni támadásokat, amíg az elfogadhatatlan bevándorlási hullám le nem áll.
 
A helyzet további érdekessége, hogy a moszkvai rendőrök többsége a csecsenföldi háborúk idején a Kaukázusban harcolt a lázadók ellen, így ők sem szívesen intézkednek a bevándorlók védelmében - írja a Guardian. A zavargások idején a lap szerint a rendőrség igyekezett kerülni a kemény fellépést az orosz hazafiak ellen.
 
A Guardian szerint a nacionalista érzelmeket maga a kormányzat fűtötte a Szovjetunió széthullása után, mivel nem volt más mód a szocializmus utáni ideológiai vákuum kitöltésére. A 2008-ban kibontakozott gazdasági válság óta pedig a kormánytisztviselők hatványozottan kiaknázták a bevándorlók elleni népi ellenérzéseket. Szergej Szobjanyin, Moszkva új polgármestere például programját a migráns munkások számának csökkentésére alapozta. "A kormánynak fogalma sincs, hogy mit kellene tennie most, miután kiengedte a szellemet a palackból" - szörnyülködött a brit lapnak Galina Kozevnyikova, a Szova intézet igazgatóhelyettese.
 
A fajvédő oroszok az elmúlt években erőteljes szervezet- és pártépítésbe kezdtek. A Szova tanulmányai szerint három új radikális csoport jött létre a szintén újraéledő "veterán" nacionalista pártok mellett, és ezek sokkal látványosabban léptek be a közéletbe, mint elődeik. A Russzkij Obraz mellett a Szláv Unió (SS) és az Illegális Bevándorlás Elleni Mozgalom (DPNI) szerzett érzékelhető támogatottságot egy év alatt. 
 
A radikális mozgalmak által rendszeresen rendezett Orosz Menetelést Oroszország 12 régiójában tartották már meg. A DPNI honlapján ugyanazok a hazafias és bevándorlásellenes célkitűzések jelennek meg, mint amiket a moszkvai futballszurkolók is hirdetnek: a kaukázusi és belső-ázsiai határok megerősítését, a külföldiek tartózkodási feltételeinek szigorítását és a szervezett kisebbségi bűnözés elleni bűnügyi program kidolgozását követelik.
 
Elszántságból összefogásból mi is példát vehetnének róluk.
 
Andrássy László - Nemzet és Haza

 

2012. okt. 01.

A Malév 240-es járatának titkai

 

 
Tegnap (szept. 30-án) harminchét évvel a Malév bejrúti járatának rejtélyes megsemmisülése után sem tudhatunk többet arról, mi is történt valójában a Tu–154-es utasszállító géppel. Az ügy felderítését évekkel ezelőtt pénzalap létrehozásával próbálta a magyar állam segíteni, de a százmillió forintból eddig csupán egy szakértői tanulmány kifizetésére futotta.
 
Azon az éjszakán – alig néhány kilométerre a bejrúti repülőtértől – a tengerbe zuhant a Tu–154-es típusú, magyar felségjelű utasszállító repülőgép, félszáz utassal és tízfős személyzettel. 1975. október 1-jén csak szűkszavú és rendkívül hivatalos hangvételű hír jelent meg: „a Malév 240-es budapest–bejrúti járata szeptember 30-án a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre való leszállás előtt eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant. A gépnek ötven utasa volt, köztük egy magyar. A gépen tízfőnyi magyar személyzet teljesített szolgálatot. Valamennyien életüket vesztették. A szerencsétlenség helyszínén mentőhajók tartózkodnak, és folytatják a kutatást a gép utasai után”. A titkolózás akkoriban megszokott volt, de nem meglepő, hogy a rendszerváltozást követően sem volt akarat az illetékesek részéről az igazság feltárására. Hiszen akkoriban egyetlen ország volt a régióban Szírián kívűl, amely rendelelkezett az közepes és nagy magasságban repülőgépek megsemmisítésére alkalmas eszközzel. Izrael. Szíriát minden lelekiismeretfurdalás nélkül vádolhatta volna Magyarország. Nem tette. Mind annak ellenére, hogy akkor is fel lehetett olyan színben tüntetni,mint amilyen színben most tünteti fel a média. Marad Izrael ...... és innentől kezdve mindenki mélyen hallgat.
 
 
A tragédián, annak megválaszolatlan és eltitkolt részletein kívül kérdés az is, hogy mi lett a sorsa annak a 2005. költségvetési évre az Országgyűlés által megszavazott százmillió forintnak, amely a tenger mélyére zuhant gép roncsának kiemelését lett volna hivatott finanszírozni. A magyar illetékesek csak hosszas huzavona után kezdtek tárgyalni a hozzátartozókkal. Az első egyeztetésükön még egyperces néma felállással tisztelegtek az elhunytak emléke előtt –végül a tárca kérésére olyan elhatározás született, hogy alapítványt hoznak létre a rokonok képviseletére. A szervezet neve a tengerbe zuhant gép lajstromjele után HA–LCI lett. Magyarországon hivatalosan mindeddig senki sem ismerte el, hogy megtaláltak és a partra vittek holttesteket, holott fotók és a J. Abou Shahla libanoni törvényszéki orvos által írt boncolási jegyzőkönyvek ezt bizonyítják. Az egyik magyar áldozat hozzátartozója egy bejrúti újság címlapján lévő fotón felismerte szeretett halottját, amint épp kiemelik a tengerből. És felismerte azt a karórát is, amit pár hónappal korábban ajándékozott párjának.
 
 „A Malév Részvénytársaság 1976. március 9-ei repülésbiztonsági értekezletéről készült jegyzőkönyv szerint a bizottság által lezárt repülőesemény első vizsgálatát követően nem került újabb körülmény napvilágra, így nem várható az, hogy a 700–800 méter mélyben levő repülőgéproncsokat kiemeljék.” 
 
A finn szál
 
A gépen két finn állampolgár is utazott, így az ügynek Helsinkiben is visszhangja támadt. A finn Paul Jyrkaenkallio nagykövet felvetette, hogy a gépet azért lőhették le, hogy likvidálják az utasok egy részét. Az esemény kapcsolódik egy palesztin küldöttséghez, mely a szerencsétlenség előtti napon vett részt a Palesztin Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának megnyitóján. A gép egy másik csoportot is szállított Bejrútba, s a magyarok számára különösen fontos volt, hogy ezt homály fedje. Az ötvenhárom fős csapat hosszú időn át katonai kiképzést kapott Magyarországon és a Szovjetunióban, ezért Izrael számára talán kedvezőtlen lett volna, ha kiképzett palesztinok térnek vissza Libanonba. Kik lehettek ezek a titokzatos ötvenhármak? Csak a hivatalos utaslista alapján lehetne kideríteni. Ez azonban a tragédia nagy felfordulásában „elkallódott”. Mert ha netán kiderülne – méghozzá bizonyítást érdemlő módon –, hogy a gépet lelőtték, az akár jelentős kárigény-módosítást is jelenthetne. A gépet akkor 168 millió forintra biztosították a Lloyds biztosítónál, amely csak töredékét fizette ki a biztosítási összegnek. Akár vissza is követelhetné ezt a ma már milliárdokra rúgó összeget, amelyet korábban felvettek. Mert ha nem baleset, hanem merénylet történt, akkor biztosítási esemény sem történt. Tehát fizetni sem kellett volna.
 
De akkor miért fizettek mégis? Erre a kérdésre csak a biztosítási szerződés alapján, a kifizetésre vonatkozó kockázati kizárások ismeretében lehetne válaszolni. E biztosítási dokumentumnak azonban szintén nyoma veszett. Hogy a gépet valóban lelőtték-e, valószínűleg csak a roncsok feltárásával lehetne bizonyítani, addig marad az ismert tények számbavétele.
 
A libanoni háttér
 
Libanon 1975 őszén már nem volt a régi. Az éjszakában fegyverropogás, palesztinok palesztinokkal, libanoni maronita keresztények palesztinokkal, az izraeliek pedig palesztinokkal harcoltak. S mindezek közepébe Szíria is bedobott időnként néhány bombát. Ilyen körülmények között normális kereskedelmi légitársaság gépei nem szálltak le Bejrútban. Sőt, el sem indultak oda. A Malév azonban nem volt semleges ország légitársasága. Budapesten éppen előző nap avatták fel a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviseletét, s népes palesztin küldöttség tartózkodott a magyar fővárosban. Magyarország az 1967-es közel-keleti „hatnapos” háború után – a Szovjetunióval egyeztetve – megszakította a kapcsolatokat Izraellel, s az arabok mellé állt. Budapest arab, palesztin politikusok tucatjait és ösztöndíjasainak tömegét fogadta, és a Technika Külkereskedelmi Vállalat szállította a fegyvereket – többek között a Videoton és a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára által előállítottakat –, az arab világba. A repülőgép személyzetét, pilótáit tartalékos katonáknak tekintették. Néhány nappal korábban, a fegyveres erők napja alkalmából rendezett ünnepségen (szeptember 29.) a Malév pilótái közül többeket – köztük a 240-es járat pilótáit – katonai kitüntetésekkel és előléptetésekkel jutalmazták. Szíriában magyar tisztek oktattak több katonai kiképző központban. A magyar–szíriai katonai kapcsolatok, ha nem is felhőtlenek, de folyamatosak és állandóak voltak. Magyarország és az „arab–palesztin kapcsolat” jelentősége csak nőtt az 1973. októberi izraeli–arab háború után.
 
Elterjedt az a hír is, hogy a Malév nem annyira átlagos utasokat, sokkal inkább titokzatos embereket és ismeretlen tartalmú ládákat, konténereket szállít. Néha még az utastérben is. Azon a napon, 1975. szeptember 29-én a Malév 240-es bejrúti járata eredetileg délután ötkor indult volna Ferihegyről. Háromszori halasztás után a gép végül éjjel 23 óra 15 perckor szállt fel.
 
A Malév állításával ellentétben létezett pontos utaslista, de a felszállás idején 53 úgynevezett „no show” utast jegyeztek, ami azt jelenti, hogy ez az 53 ember vásárolt ugyan jegyet, de beszállásra végül nem jelentkezett. A feltételezések szerint az 53 ember annak a palesztin delegációnak volt tagja, amely a PFSZ irodájának avatásáról utazott volna vissza Bejrútba. Nem volt ez ritkaság akkoriban sem, hogy a feltételezett „célszemélyek” konspiráltak, és gyakran az utolsó pillanatban választottak inkább más utazási módot, repteret, vagy közlekedési eszközt.Tehették, nem ők fizették. 
 
A Carlos-kapcsolat
 
Felvetődhet a Carlos-kapcsolat lehetősége is. Ma már közismert, hogy a hírhedt internacionalista terrorista „békés egymás mellett élési” paktumot kötött az akkori magyar kormánnyal, és gyakori vendég volt Budapesten.  A megállapodásba az is belefért, hogy Carlos embereit nálunk képezték ki, s ők Magyarországon adták át tudásuk javát a palesztin és más harcosoknak. Egyes, ma már nyugdíjas katonai források szerint, képeztek ki palesztinokat Magyarországon, csak nem 1975 -ben, hanem 1979 és 1980- ban, Verpeléten, akik harckocsizó kiképzést kaptak. Ők is a bejrúti légi járattal tértek volna haza? A legkülönösebb a Malév egykori főpilótájának, a magyar vizsgálóbizottság tagjának a Magyar Rádióban elhangzott kijelentése. Elmondta: a bejrúti gépet indulás előtt hátravontatták a hangárokhoz, az utasok jelentős része is ott szállt be, s ekkor nyolc–tíz percre megszűnt a belső világítás. Állítja, hogy a gépnek voltak palesztin utasai is. Nem tisztázott a mai napig sem, hogy a gép személyzetén és az egyetlen magyar utason kívül hányan és kik tartózkodtak a fedélzeten. 
 
A 240-es járat szeptember 30-án hajnali 2.33-kor hagyta el Ciprus légterét, húszpercnyire volt Bejrúttól, s a bejrúti légiirányító engedélyezte a leszállást. A Tu–154-es felkapcsolta leszállófényeit, siklópályára állt, majd Bejrúttól nyolc kilométerre, nyugatra a tengerbe zuhant. Egyes források szerint a repülőgépet levegő-levegő rakétával lőtték le. Más állítások szerint vállról indítható rakétával robbantották fel. Elképzelhető az is, hogy pokolgép volt a járaton, és robbanószerkezetét a leszálláskor növekvő légnyomás hozta működésbe. A gép leszállásakor az időjárás tökéletes volt, s műszaki hiba lehetőségét a vizsgálat kizárta.
 
Variációk és feltételezések 
A Malévtől ismeretlen időpontban és körülmények között fontos iratok tűntek el. Ebből talán az is kiderülhetne, volt-e a gépen hadianyag, amely összefüggésben állhat a katasztrófával. A jelenlegi információk alapján nem zárható ki, hogy nem véletlen baleset történt, hanem lelőtték a repülőgépet. A felszállás előtt még sebtében 84 konténert tettek fel a gépre. Hely volt a raktérérben bőségesen, s akkoriban a civilbe öltöztetett magyar, sorozott katonák is ott szorgoskodtak a felszállás előtt, s a napi kimenő, a hétvégi kimaradás és a jó ellátás reményében ész nélkül tolták a ládákat. Lehetett abban minden, ami belefért. 
 
Az a feltételezés, hogy a gépen fegyverek voltak, és fedélzetén palesztinok utaztak, többféle magyarázatot is kínál a lezuhanásra:
  •  Az egyik harcban álló fél tudott a palesztinok magyarországi jelenlétéről, tevékenységéről és az esetleg szállított fegyverekről, s ezeket egy csoportban kívánta likvidálni. Egy csehszlovák repülőgép augusztusi damaszkuszi katasztrófája is talán ezzel hozható összefüggésbe: a gép ugyancsak közvetlenül a PFSZ prágai irodájának megnyitása után esett darabjaira Damaszkusz repülőtere mellett. Ezen a gépen vesztette életét Vujicsics Tihamér zeneszerző.
  • A palesztinok „mérsékelt” és „radikális” frakciói (Abu Nidal) között javában folyt a véres leszámolás. Elképzelhető, hogy terrorista akcióval rendezte volna valamelyik fél a számlát.
  •  Szíriának folyamatos konfliktusa volt a palesztinokkal. Damaszkusz nem akarta, hogy azok – mint korábban Jordániában – államot alkossanak az államban.
  • A libanoni keresztények és a Jordániából elűzött, majd Libanonban letelepedett palesztin mozgalmak között is dúlt, illetve kiújult a háború az ország ellenőrzéséért. Lehetséges, hogy a libanoni maroniták álltak bosszút a palesztinokon?
  • Még a ma már többé-kevésbé szalonképessé vált Kadhafi ezredes Líbiája is felkerülhet a képzeletbeli, lehetséges elkövetői listára.
  • De nem lehetetlen, hogy közvetlenül Magyarországnak küldtek üzenetet. 
  • A gép pár száz méter mélyen fekszik a tenger fenekén. A felszínre került halottakat – állítólag 37-et – Bejrútban tömegsírba temették. 
 
Az áldozatok 
 
 
A személyzet tagjai voltak: Pintér János parancsnok, Kvasz Károly másodpilóta, Horváth István fedélzeti mérnök. Mohovits Árpád pilóta, Majoros László hajózó szerelő és az utaskísérők: Kmeth Ágnes, Fried Richárd, Szentpály Mercedesz, Herczegh Miklósné, Németh Lászlóné. Egy magyar utas is volt a gépen, Glausius Gábor. A további 49 utas között volt négy francia apáca, akik a Szent Család konventbe igyekeztek, két finn diplomata, egy brit házaspár és hároméves gyermekük, egy angolai, egy szaúdi, egy egyiptomi, továbbá libanoni állampolgárok, gyerekek és nők.
 
A bocsánatkérés is elmaradt. Hatásosan félemlítették meg a légi szerencsétlenség következtében elhunyt magyarok hozzátartozóit titokzatos hivatali hátterű látogatók. Mindenkit felkerestek otthon, illetve a munkahelyén, akár többször is, s ha nem hajlott a jó szóra, vagyis a részletek felől érdeklődött különböző csatornákon az illető, hát nem maradtak adósok az „illetékes elvtársak” a fenyegetésekkel sem. Kártérítés megvonásával, az illető munkahelyi, művészi karrierjének hirtelen befejeződésének lehetőségével, a hátramaradottakról történő gondoskodás elmaradásával fenyegetőztek. No persze csak nagyon szolidan, rébuszokban, amúgy „virágnyelven”. De ezek a burkolt fenyegetések akkoriban nagyon is hihetőek és félelmet keltőek voltak.
 
A fekete doboznak a tenger mélyéről való felhozatala ellen – noha az amerikaiak, a britek és a szovjetek is nyomban ajánlkoztak a feladatra – a Malév határozottan tiltakozott. Nem tudni persze, hogy ezek az ajánlatok mennyire voltak őszinték, illetve a felhozatalra, vagy az eltüntetésre irányultak-e. Ha ugyanis bizonyosságot nyer, hogy a gép polgárháborúval, terrorcselekménnyel vagy más harci cselekménnyel összefüggésben keletkezett károkat szenvedett, a veszteséget a biztosító nem térítette volna meg. A Malév a 240-es járatát azzal engedte útjára – hosszú halogatás, rakodás és a beszállás idejére beiktatott áramszünettel –, hogy nem lesz sima a repülése. Az eredeti tervek szerint ugyanis ennek a járatnak kellett volna hazaszállítania Budapestről a Palesztinai Nemzeti Tanács elnökét, Khaled Fahoumot, aki jelen volt a Palesztin Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának ezen a napon átadott ünnepélyes megnyitóján –, valamint azokat az elvbarátait, akiknek a katonai (mai fogalmak szerint terrorista) kiképzése hazánkban zajlott. Ők azonban nem szálltak fel a bejrúti járatra. A Líbiával, Szíriával ez idő tájt ellenséges viszonyban álló Izrael megtévesztésére szolgált a Malév 240-es körüli színjáték a százötven utas szállítására alkalmas gépen lefoglalt, de üresen hagyott harminc-negyven ülőhellyel, a késleltetett indítással, az időzített áramszünettel egyaránt.
 
A magyar hatóságok nagyvonalúan kezelték a katasztrófa utáni teendőket. A Bejrúttól mintegy nyolc kilométerre a tengerbe zuhant gépen utazó hatvanhárom ember közül egyes állítások szerint harminchét, mások szerint harmincnyolc áldozat holttestét találták meg. De azonosításukra a hozzátartozók lehetőséget sem kaptak. A hivatalos verzió szerint egyik sem volt magyar. Senki nem beszélt arról, hogy a vizsgálóbizottság tagjai, vagy a helyszínre érkező magyar diplomaták és szakemberek miként bizonyosodtak meg erről. Hogy a gép katasztrófájának körülményekre is fény derülhessen, a gépet fel kellene hozni a hullámsírból. Ma már bizonyosnak tűnik, hogy a félszáz áldozatot követelő légi „baleset” igazi célpontjai nem a későbbi áldozatok voltak. 
 
„Aki repül, az lezuhanhat.”
 
A Malév 240-es járat tragédiája másnapján egy TU–134-es szállította a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak a magyar tagjait, amelynek libanoni vezetője Ali Al Halawi és három libanoni mellett öt magyar, két orosz, két brit résztvevője volt. A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe és nem tudni, hogy ez miért következett be. Az angol C–130-as Hercules pilótáját, Mike Dikson kapitányt, aki látta a katasztrófát, s a tragédia után két és fél órán légterezett a helyszín felett, és 250 lábra is leereszkedett szemrevételezésre (100 méter alá), meg sem kérdezték. A vizsgálat eredményét összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint „a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatására, felszínre hozására és kiértékelésére nincs lehetőség”.
 
A repülőgép 168 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. A Malév 1975–76-os főkönyvében azonban az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez. Tehát már itt kilóg a lóláb, bizonyára született a háttérben valami kölcsönösen elfogadható kompromisszum a biztosító és a Malév között. Sok áldozat családját anyagilag is tönkretette a tragédia. (A Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak fejenként 6 millió dolláros kárpótlást ítéltek meg.) Összehasonlításul: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint „temetési”, az árván maradottak pedig 200 ezer forint segélyben részesültek. A „temetési segély” kifejezés már azért is nonszensz, mert temetés – ismerve az adott körülményeket – nem is volt. A Malévnél azzal nyugtatták a hozzátartozókat, fogadják el: „aki repül, az lezuhanhat. És – jó tanácsul nem mulasztották el sohasem hozzáfűzni – ne beszéljenek senkinek sem a történtekről!” Megígérték azt is a cégnél, hogy gondoskodnak róluk, és majd mindenről tájékoztatják őket. De további információt sohasem kaptak, pedig ők ma már csak egyet szeretnének: megadni szeretteiknek a végtisztességet.
A bizottság százmillió forintból  megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe.
 
Kapcsolodó videó
 
 
Andrássy László - Nemzet és Haza 
Itt kezdtük - Régebbi írásaink

Olvass vissza minket!

.............................................

Letölthető könyv

David Irwing - Felkelés! Egy nemzet küzdelme: Magyarország 1956.

A képre kattintva letölthető

Segítség: A oldalon kicsit lentebb görgetve található az ingyenes letöltés.

 

Látogatók

látogató számláló